3 csodaszép budapesti park 🌳, ahol hűsölhetünk a kánikulában 🌞
👉1) Károlyi-kert - igazi zöld oázis a város szívében az Astoriától 3 perc sétára. A Károlyi-kert az egyik legrégebbi funkciójában megmaradt palotakert, mely 1768-ban került a Károlyi család birtokába.Érdekesség, hogy egy belga óriás nyúl🐰, Károly hat éven keresztül volt a kert egyik látványossága, mivel naponta többször kiengedték sétálni. Miután elpusztult helyét az önkormányzat által menhelyről adoptált Karcsi nyúl vette át.
👉2) Filozófusok kertje 🕉- A Gellért-hegy nyugati oldalán található Filozófiai kert szoborcsoport nem csak esztétikai szempontból, hanem sajátos üzenete miatt is jelentős. A 2001-ben felavatott szoborcsoport Wagner Nándor Japánban 🇯🇵 élt szobrász munkája. Az összesen három példányban kiöntött alkotásból egyet szülőhazájának, Magyarországnak kívánt adományozni, azonban 1997-ben bekövetkezett halála megakadályozta őt szándéka beteljesítésében. A szobrász végakarata szerinti adományozás végül japán felesége segítségével jött létre így került a Filozófiai kert Budapestre, a gellért-hegyi Gruber József víztározó tetején elhelyezkedő parkba.
👉3) Orczy Park - A Klinikák és a Nagyvárad tér között fekvő park mindenki számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. Az Orczy-kert területét Orczy Lőrinc báró vásárolta meg 1783-ban. A ligetes, nádas, tavas majorságok jó vadászterületnek kínálkoztak neki, közel a fővároshoz. Fia, Orczy László (1750-1807) fogott aztán hozzá az akkori Pest legnagyobb és legszebb angolkertjének 🌳 megteremtéséhez. 1817-1820 között felépült az ország akkori legnagyobb üvegháza is.
1830 és 1836 között Pollack Mihály tervei alapján ide építették a Mária Ludovika Magyar Hadi Tanodát, majd a Ludovika Akadémiát. A második világháború után a Kossuth Lajos Katonai Akadémia,
Egész napos zene 🎵, tánc 💃, finom ételek és italok 🍹 a Pilis árnyékában hűsölve. Jól hangzik? Akkor nézzetek el szombaton a @housepiknikpbj szezonnyitójára, mely idén a pilisborosjenői Tevesziklánál kerül megrendezésre. További infók az eseményben: https://m.facebook.com/events/4473974625963987
***
Music, dancing, delicious food and drinks while chilling in the shade of the Pilis Mountain. Sounds good? Then check out the season opener of @housepiknikpbj on Saturday, which will take place this year at the Camel Rock in Pilisborosjenő. More info in the event: https://m.facebook.com/events/4473974625963987
#Repost @legendacruises with @make_repost
・・・
#sunset 🌅 vs. #rainbow 🌈 before our 21:00 cruise ⛴ •
•
#budapest #ilovebudapest #visitbudapest #budapestawaits #hungary #cruising #danube #budacastle #ig_budapest #travel
#Repost @epic.travels with @make_repost
・・・
This is you and... Tag your buddy 👇😛 Video by @alpakazuchtsiebenhirten
#Repost @zoobudapest with @make_repost
・・・
A matakó család japánkerti kiruccanása 🌿
//
Southern three-banded armadillo family in the Japanese Garden 🌿
#Repost @welovebudapest with @make_repost
・・・
🚋🚋
.
.
.
📷: WLB #villamos #hűvösvölgy #tram #tramlover #bkk #bkv #budapest #budapest🇭🇺 #budapestagram #tavasz #spring #ig_budapest #welovebudapest #ezisbudapest #repost #minicards
Amazing discounts from Budapest sightseeing attractions in the lobby of your hotel.
Enjoy the discounts with minicards!
Legújabb kártyáink,használjátok a kedvezményeket, keressétek a szállodákban!
Minicards kedvezmények! Keresd a kártyákat a szállodákban!