Vándor Konyha - WanDerer Kitchen

  • Home
  • Vándor Konyha - WanDerer Kitchen

Vándor Konyha - WanDerer Kitchen Célunk az, hogy a bemutassuk azt a kuriózumot, amit maga a magyar konyha és ezen belül is a szab A szakmám a hobbim, és soha nem is szeretnék mást csinálni.

Bukovenszki Vivien – értékesítési és marketing menedzser, rendezvényszervező
„Eddigi munkásságom során végig jártam a vendéglátás és az idegenforgalom berkeit pincétől a padlásig, de mindig vonzottak azok a feladatok, ahol vendégeinknek szervezhettem és ajánlhattam különböző programokat. Szeretem az emberek közelségét, és éppen ezért szeretem megvalósítani az álmaikat. Most úgy érzem tényleg eljut

ottam arra a pontra, ahol ezt leginkább megtehetem, és tapasztalataim maximálisan kamatoztathatom.”

Romfa Dániel – Szakács, a Szabadtűzi Lovagrend lovagja
„Soha nem tudtam igazából szavakba önteni, hogy miért is szeretem azt csinálni, amit csinálok. Egyszerűen nekiállok, főzök, és élvezem ahogy az illatok és az ízek hatalmukba kerítenek. Habár már sok mindent kipróbáltam, mégis mindig a főzés volt az, amiben úgy éreztem… igen, ez az amit mindig is csinálni akartam, és akarok. Ebben tudom kiteljesíteni magam.”

Address


Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Vándor Konyha - WanDerer Kitchen posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Vándor Konyha - WanDerer Kitchen:

Shortcuts

  • Address
  • Telephone
  • Alerts
  • Contact The Business
  • Videos
  • Claim ownership or report listing
  • Want your business to be the top-listed Travel Agency?

Share