Macskaköves Budapesti Séták

Macskaköves Budapesti Séták Budapesti városnézés

Éppen 160 éve adták át a Pesti Vigadót egy ünnepi bál keretében 1865. január 15-én.Addig a helyén a Rodoute állt, amely ...
13/02/2025

Éppen 160 éve adták át a Pesti Vigadót egy ünnepi bál keretében 1865. január 15-én.

Addig a helyén a Rodoute állt, amely szintén koncert- és bálteremként funkcionált egészen 1849-ig, míg az osztrákok a budai vár ostromakor leágyúzták. Ugyanis itt, a Rodoute-ban gyűlt össze 1848. július 5-én az első népképviseleti országgyűlés, melyen Kossuth 200 000 főnyi katonát és ehhez szükséges „pénzerőt” kért, melyet egyhangúlag megadtak, így a szabadságharc folytatódhatott.
Ezért szimbolikus lépésként, megtorlásként 1849 májusában a magyarok által ostromolt budai várat védő Hentzi osztrák generális a várból – a Duna-parti palotákkal együtt – szétlövette az épületet.

Ezután Feszl Frigyes kapott megbízást az új Redoute megtervezésére, amelyet 1865-ben adtak át.
A keleti elemekkel elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, fontos kulturális intézménnyé vált.

1945-ben, Budapest ostromakor súlyosan megsérült. Bár vita volt arról, hogy helyreállítsák-e, végül a 80-as évek elején a régi szépségét csak nyomokban őrző Vigadó újból megnyílt.
2004-ben vette kezdetét egy hosszú felújítás, amely után immár eredeti pompájában csodálhatjuk meg a Pesti Vigadót.

Sétánk időpontja: 2025. febr. 15. szombat, 10:30
Részletek:
https://fb.me/e/2H9CXirCL

Aggodalomra semmi ok, 🙂 szombaton csak a séta elején leszünk egy kicsit kint, az idő nagy részét bent, a Pesti Vigadó me...
11/02/2025

Aggodalomra semmi ok, 🙂 szombaton csak a séta elején leszünk egy kicsit kint, az idő nagy részét bent, a Pesti Vigadó melegében töltjük.
Időpont: 2025. febr. 15. szombat, 10:30
Részletek:
https://fb.me/e/2H9CXirCL

Pesti korzó és Pesti Vigadó séta, 02.15. A századfordulós Budapest egyik ikonikus jelensége volt a Pesti korzó a Dunapa...
07/02/2025

Pesti korzó és Pesti Vigadó séta, 02.15. 

A századfordulós Budapest egyik ikonikus jelensége volt a Pesti korzó a Dunapart mentén. A korzón sétálás, pihenés és találkozás nagyon népszerű volt ebben az időben.

A sétáló emberek, divatos öltözékben, kifinomult stílusban léptek a nyilvánosság elé, így a korzó egyfajta “szociális színpadként” működött, ahol a polgárok megmutathatták társadalmi státuszukat, találkoztak, beszélgettek, ismerkedtek egymással. A korzó így a városi közösségi élet egyik fontos csomópontjává vált.

A korzózás egyszerűen élvezetes időtöltést jelentett: a Dunára nyíló panoráma, a friss levegő, a zene, a kávézók és a kis utcai kiegészítők mind hozzájárultak ahhoz, hogy a sétáló emberek elfelejtsék a hétköznapi munkából fakadó feszültséget.

Ha nektek is van kedvetek egy kis sétáláshoz, majd a Dunapart egyik legszebb épületének, a Pesti Vigadónak bejárásához, várlak benneteket jövő szombaton, február 15-én. 

Részletek és jelentkezés:
https://fb.me/e/2H9CXirCL

A képen Vaszary János: Pesti Dunakorzó című festménye

Ha még nem jártatok a Pesti Vigadó csodás épületében, várlak benneteket egy Pesti korzózással egybekötött sétára február...
31/01/2025

Ha még nem jártatok a Pesti Vigadó csodás épületében, várlak benneteket egy Pesti korzózással egybekötött sétára február 15-én.
Bejárjuk a teljes Vigadót, a földszinti foyer-tól a díszlépcsőházon keresztül a dísztermekig, míg végül kimegyünk a Panoráma tetőteraszra is.
Részletek és jelentkezés:
https://fb.me/e/2H9CXirCL

A múlt heti Palotanegyed sétánkon a Wenckheim palotában is jártunk, melynek története nagyon izgalmas. Ennek a valóságos...
26/01/2025

A múlt heti Palotanegyed sétánkon a Wenckheim palotában is jártunk, melynek története nagyon izgalmas. Ennek a valóságos sztorinak az alapján írta Jókai Mór Egy magyar nábob című regényét.
(Az épület, melyben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár működik külön vezetéssel látogatható.)

Wenckheim József Antal Ókígyóson létesített majorságot, innen irányította gazdaságát. Azonban amilyen sikeres volt a gazdálkodásban, olyan sikertelen a szerelemben: első és második feleségét is anélkül kellett eltemetnie, hogy gyermekük született volna.

Hatvanhét évesen aztán az élete romantikus fordulatot vett, beleszeretett kulcsárnője 22 éves lányába. Az édesanya azonnal felmondott, a gróf azonban szándékai komolyságának bizonyítására díszmagyarba öltözött, és megkérte a lány, Scherz Krisztina kezét, meg is tartották az esküvőt.

A rokonság nem fogadta lelkesedéssel a házasságot, főleg a gróf öccse, Wenckheim Károly vette rossz néven a fejleményeket, ugyanis ő lett volna az örökös, ha Wenckheim József Antal gyermektelenül hal meg. Negatív érzéseinek elég erőteljesen hangot is adott: az esküvőre nászajándékként egy komplett halottashintót küldött, benne koporsóval. „Neked nem asszony, hanem ez kell” – üzente bátyjának.

Az öcs félelme jogos volt, az újdonsült házaspárnak hamarosan gyermeke született, szintén Krisztina, az édesanya azonban nem sokkal a szülés után meghalt. A gróf bánatában betegeskedni kezdett, és három évvel később követte feleségét. Kislánya jövőjéről előrelátóan gondoskodott, a legjobb nevelőket és gyámokat jelölte ki a számára. Krisztina példás neveltetésben részesült. Hat nyelven beszélt, zongorázott, énekelt, rajzolt, széles körű olvasottsággal és műveltséggel rendelkezett, beutazta egész Európát. Nyolcéves volt, amikor Ókígyóson látogatást tett Ferenc József és Erzsébet királyné egy országos körutazás keretében, Krisztina verssel köszöntötte őket. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Sisi később az udvarhölgyei közé választotta.

Wenckheim Krisztina az unokatestvéréhez, Frigyeshez, Wenckheim Károly fiához ment férjhez, így a sors érdekes fordulataként a két család vagyona végül is egyesült. Nem tudjuk, hogy ezt a házasságot a szerelem vagy az anyagi számítások motiválták-e inkább, de az biztos, hogy a pár tartalmas, hosszú, sikeres életet élt együtt, hét gyermekük született, és az együttesen több mint 100 ezer holdas birtokuk rendkívül komoly anyagi hátteret biztosított a számukra.

Ókígyóson Ybl Miklós tervei alapján építtettek új kastélyt, és a kor szokása szerint a fővárosban is létrehoztak egy rezidenciát.

A Wenckheim családnak korábban dolgozó Ybl Miklós helyett a tervek elkészítését a kor egy másik „sztárépítészére”, Meinig Artúrra bízták. 1887-ben kezdték meg a palota építését, amely elkészülte után az egyik legszebb ilyen épületnek számított.
1931-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár működik a palotában.

A képeket Daniel B. Hartz készítette.

Szombat délután egy zárt csoporttal is sétáltunk a egykori "Mágnásnegyedben". Megnéztük az arisztokrácia palotáit, megis...
20/01/2025

Szombat délután egy zárt csoporttal is sétáltunk a egykori "Mágnásnegyedben". Megnéztük az arisztokrácia palotáit, megismerkedtünk a hajdanában itt élt főúri családok életével, szokásaival, hallhattunk az építkezésekről, átalakításokról, melyek mostanában zajlanak ezen a területen, itt a Palotanegyedben.
Jó volt sétálni ezzel az érdeklődő, vidám kis csapattal, köszönöm mindenki részvételét a sétán.🙂

Tegnapi sétánk képei a Palotanegyedben készültek.Bemehettünk a Festetics-, Tauffer-, Almássy- és Wenckheim Palotákba, me...
19/01/2025

Tegnapi sétánk képei a Palotanegyedben készültek.
Bemehettünk a Festetics-, Tauffer-, Almássy- és Wenckheim Palotákba, megismerkedhettünk a Pálffy, Károlyi-Csekonics, Ádám család palotáival, a Schwindt-ház és a Gutenberg Otthon történetével.
A séta végén -kissé átfagyva- egy szépen felújított bérházban ittunk egy forró teát. 
Köszönöm, hogy velem tartottatok!

Boldog, sikeres újévet kívánok minden kedves sétálómnak, hozzá egészséget, hogy 2025-ben is minél több Macskaköves Budap...
01/01/2025

Boldog, sikeres újévet kívánok minden kedves sétálómnak, hozzá egészséget, hogy 2025-ben is minél több Macskaköves Budapesti Sétán találkozhassunk!

Kis privát túra a Budai Vár-barlangban, séta a Várnegyedben.A Budai Vár-barlang Magyarország egyik legrendhagyóbb barlan...
30/12/2024

Kis privát túra a Budai Vár-barlangban, séta a Várnegyedben.
A Budai Vár-barlang Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja, amelynek mai arca az ember és természet közös, több százezer éves munkájának eredménye.
A túrákon föld alatti termek és folyosók tucatjai, a Budai Vár alatt húzódó, több mint 3 kilométer hosszú barlangrendszer részei járhatók be. Megismerhetjük, hogyan alakult ki a barlangrendszer és hol hagyta ott a fogát egy mamut, de azt is, hogyan váltak a természetes eredetű barlangüregek labirintus jellegű pincejáratokká, s hogy milyen módon hasznosították őket a Várhegy mindenkori lakói – borospinceként, börtönként, óvóhelyként vagy épp underground party-helyként.

Boldog karácsonyt kívánok minden Macskaköves Sétálónak!"Kint hideg vanBent a csendEgy kis harangHalkan cseng.A zöld feny...
25/12/2024

Boldog karácsonyt kívánok minden Macskaköves Sétálónak!

"Kint hideg van
Bent a csend
Egy kis harang
Halkan cseng.

A zöld fenyőn
Apró a gyertyaláng
Mégis meleggel
Tölti be a szobát.

Fénye a színes
Gömbökön megtörik
Minden érzés
Ünneplőbe öltözik.

Olyan hosszúnak
Tűnik ez a pillanat
Karácsony van,
S remélem örökre így marad,
Karácsony van,
Érezd jól magad!"

(Anderkó Péter: Karácsonyi dal)

Januárban a Palotanegyedbe, Budapest egyik legszebb negyedébe látogatunk, ahol történelmi jelentőségű épületek, szebbnél...
21/12/2024

Januárban a Palotanegyedbe, Budapest egyik legszebb negyedébe látogatunk, ahol történelmi jelentőségű épületek, szebbnél szebb főúri paloták találhatóak. A Nemzeti Múzeum környékén nemesi családok építették fel otthonaikat a 19. század második felében.
A képen az egyik legkisebb palota hangulatos udvara látható, a kívülről szerény, de elegáns Almássy palota belső kertjének íves lépcsője, fölötte vasszerkezetes sárga üvegtetővel.
Részletek, sétára jelentkezés emailben:
https://www.facebook.com/events/595591736333854

19/12/2024

A Budai Várnegyedben, a Savoyai teraszon nemrég megnyílt a Savoyai Jégterasz, Budapest legújabb korcsolyapályája, ahonnan gyönyörű a panoráma a fővárosra. 
A korcsolyapálya használata belépődíj fizetése ellenében lehetséges.

Belépő: 2.000 Ft
Korcsolya kölcsönzés: 1.000 Ft

A jégpálya szintetikus műjégből készült, a belépőjegyek online és a helyszínen is megvásárolhatóak.

Nyitva minden nap 12:00 és 22:00 óra között, a látogatókat január 15-ig várják.

https://www.facebook.com/share/r/1KzSjfPXgb/

Mai Adventi sétánk képei. Köszönöm a résztvevőknek, hogy ott voltak!
14/12/2024

Mai Adventi sétánk képei. Köszönöm a résztvevőknek, hogy ott voltak!

Séta a Palotanegyedben  Budapestnek sok szép városrésze van, az egyik legizgalmasabb a Józsefvárosban található Palotane...
08/12/2024

Séta a Palotanegyedben

Budapestnek sok szép városrésze van, az egyik legizgalmasabb a Józsefvárosban található Palotanegyed.
Ez az elegáns negyed Budapest egyik rejtett kincse, amely a főváros 19. századi arisztokráciájának fényűző életébe nyújt bepillantást.
A séta során felfedezzük a Pollack Mihály tér környékén található Festetics-, Wenckheim-, és Károlyi-Csekonics-palotákat, valamint a kisebb, de különleges kapualjakkal és belső udvarokkal rendelkező lakóházakat. Néhány épületbe be is megyünk, közülük is kiemelkedő a Festetics palota, melynek dísztermeit is meg tudjuk nézni.
Sétánkat egy forró itallal zárjuk az egyik bérpalota télikertjében.
Séta időpontja: 2025. január 18. szombat, 10:30 óra
A séta ajándékutalvány keretében is megvásárolható.
Részletek az Eseményeknél:
https://www.facebook.com/events/595591736333854

Az adventi koszorú az adventi időszak jelképe, amely az ünnepi várakozás, a hit, a remény, az öröm és a szeretet időszak...
06/12/2024

Az adventi koszorú az adventi időszak jelképe, amely az ünnepi várakozás, a hit, a remény, az öröm és a szeretet időszakát szimbolizálja. Négy gyertyája a karácsonyt megelőző négy vasárnapot jelképezi.

Az első adventi koszorút egy német evangélikus lelkész készítette 1839-ben. Egy fából készült kerékre 24 gyertyát helyezett – 20 kisebbet a hétköznapokra és 4 nagyobbat a vasárnapokra. Ezzel segített a gyerekeknek nyomon követni, hány nap van még karácsonyig.

A 19. század végén terjedt el szélesebb körben, és egyszerűsödött a mai formájára, amelyen már csak négy gyertya található.

A gyertyák színei liturgikus jelentéssel bírnak: három lila (a bűnbánat és a megtérés színe) és egy rózsaszín (az öröm vasárnapjára utalva).

Manapság az adventi koszorú nemcsak a keresztény hagyomány része, hanem a közös várakozás és az ünnepi hangulat megteremtésére is szolgál.

Adventi sétánkon a karácsonyi ünnepkör szokásairól, hagyományairól, történeteiről mesélek.

https://www.facebook.com/events/edit/1740539150036849

Cím

Budapest

Telefonszám

+36702353386

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Macskaköves Budapesti Séták új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Macskaköves Budapesti Séták számára:

Videók

Megosztás

Kategória