Büszkén jelentjük, hogy egy éve tartó munka fontos állomásához értünk: élesítettük az Angkor Tours új arculatát.
Húsz évig hűségesen kísért minket a cég logója, szerettük, fontos mérföldkövekhez, jelentős sikerekhez kötődik, jól kifejezte, honnan kezdtünk építkezni. Az élet azonban nem áll meg. Ma már rég nemcsak ázsiai utakat szervezünk, mint a kezdetekkor, hanem ott vagyunk Amerikában, sőt Afrikában is, Európában pedig egyre népszerűbbek a szuper rugalmas, kis létszámú VIP élménytúráink. A kulturális csemegék mellett útjaink során ma már sok más élményt is kínálunk, természetesen a megszokott magas minőségben. Ezt az elvárást tükrözi irodánk új jelmondata is: Élményutak felsőfokon.
A logó mellett teljesen megújítottuk honlapunkat és Hírlevelünket is, de emellett hűek maradtunk gyökereinkhez. Természetesen megtartottuk nevünket és a megújult embléma is az eredeti logó továbbfejlesztett, korszerű változata. A stilizált kapu motívum szándékunk szerint bejáratot jelképez a kulturális és más utazási élmények világába. A szlogennel együtt erős ígéret arra, hogy továbbra is azt kínáljuk, amit hitünk szerint legjobban tudunk: élményekben gazdag, rugalmas programokat, minőségi szálláshelyeken, baráti létszámú, mindenkire elég figyelmet fordító csoportokban. Hogy utazóink az élményutak során az egyéni utazás szabadságát és rugalmasságát, valamint a társasutak biztonságát és kényelmét egyformán élvezhessék.
Nagyon köszönjük, ha ezekben a törekvéseinkben továbbra is szíves támogatásotokat élvezhetjük.
🇪🇸 Májusban az egyik legváltozatosabb VIP körutazásunk Spanyolország titkos szegletébe kalauzol. Tökéletes állapotban megmaradt római vízvezetéket látunk Tarragonában, valódi várkastélyban alszunk Morellában, csodaszép, eldugott falvakban sétálunk. Természetesen megfordulunk Spanyolország legszebb kisvárosában, Albarrachínban is, ami pontosan olyan, mint amilyen a középkorban lehetett (csak persze sokkal tisztább). Felkapaszkodunk az ezeréves mór Nagyfal tövébe, hogy átélhessük az elképesztő fekvésű kisváros látványát. Miközben eljutunk Terüelbe, Zaragozába, Huescába, Loarre-ba és Alquezarba, szórakoztató módon képet kapunk Spanyoloszág születéséről. De az út nemcsak a szellemnek, hanem a testnek is igazi felüdülés lesz. Sétálunk majd a tényleg szó szerint vörös Canyon-ban, lélegzetelállító erdei úton, félméteres köveket kerülgetve kisbusszal feljutunk megcsodálni Murillo de Gallego legendás panorámáját (képünkön). Másnap dzsipekkel felautózunk a Pireneusok legszebb kilátópontjához, később barangolunk a pazar Rio Vero szurdokban is. És a legszebb az egészben az, hogy alig fogunk közben találkozni turistahadakkal, így senkitől sem zavartatva élvezhetjük majd a még Angkor Tours mércéhez képest is különösen gazdag programot. Ez az élmény, amire azt mondjuk: kihagyhatatlan.
🇱🇦🇰🇭 Decemberben még csak terveztük, mára valósággá vált: biztosan indul utunk megismerni a titokzatos Laoszt és a csodákat rejtő Kambodzsát. Kis csoportunk már készen áll, de szívesen látunk még néhány utazót, akik a térség első számú szakértőjével szeretnék felfedezni Angkor megannyi titkát. Vezetőnk természetesen a khmer királyság történetéből diplomázott Kádas Csaba kollégánk lesz. Angkorban nála jobb kezekben aligha lehetnénk. Ha mindig vágytál egy Indiana Jones stílusú utazásra, most eljött idő, hogy ezt a vágyadat megvalósítsd. Készen állsz a nagy kalandra? 😎
🇴🇲 Omán az új Dubai? Annyiban igaz, hogy ez is egy kellemes, nyugatias Öböl-menti ország. Ugyanannyi a látnivaló, de sokkal nyugodtabb hely, amelyet viszont nem árasztottak el a turisták. Egyelőre. De már nálunk is felfedezték a szépségét, és egy sor iroda szervez oda utazást. Hogy mennyiben más a mi utunk ezekhez képest? Mi nemcsak a tengerpartot mutatjuk meg, velünk felfedezheted Omán olyan rejtett kincseit is, amelyet a charter csoportok utasai nem látnak. Ez egy full körutazás, Angkor Tours módra. A vezetője Demeter István Döme, akit aligha kell majd bemutatnunk. Sem nektek, sem az omániaknak. Szóval, a jókedv már biztosan velünk utazik.
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI UTAZÓNKNAK!
Jövőre. Veletek, ugyanígy! 😎