Velencei karnevál

Velencei karnevál Velencei Karnevál utazás,programok, szállások Magyarország legnagyobb Velencei karneváli utaztatója a TravelOrigo szervezésében!

A VELENCEI KARNEVÁLRÓL

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt egy kirándulásra, amelyen Velence történetének és nevezetességeinek megismerése mellett felejthetetlen élmény, hogy részt vehetünk egy olyan karneváli rendezvényen, amelyen megelevenedik a történelem. Velencében egykor több ünnepnap volt, mint hétköznap, s még napjainkban is megőrizte ezt a sajátosságát a város. Mégis, a velencei ünnepek

közül a karnevált jegyezte meg a világ, s hogy miben más, mint a riói, viareggiói, firenzei, vagy római, az utunk során kiderül. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy fekvése révén hamar elérhetővé válik Velence. Az út kényelmes tempóban körülbelül 12 órát vesz igénybe, és már meg is érkezünk Velencébe, ahol a Velencei Karnevál idején élvezhetjük a világ egyedülálló karneválját, a pazar kosztümöket, a tereken megrendezett színjátékokat.

Tarts velünk Velencébe és vegyél részt egy igazi vízi parádén! 🎉😎📸A Vogalonga evezős versenyének 32 kilométeres távján m...
04/05/2024

Tarts velünk Velencébe és vegyél részt egy igazi vízi parádén! 🎉😎📸

A Vogalonga evezős versenyének 32 kilométeres távján mindenféle kézzel-lábbal hajtott vízi járgány vonul fel a lagúnavilágban. Elképesztő, mozgalmas látványvilág tárul elénk pünkösd idején a Vizek Városában - ezt az élményt pedig mediterrán gasztronómiai élvezetekkel fokozzuk!

Rövid, ámde garantáltan eseménydús utazásban lesz részed, ha minket választasz! ✨

Részletek és foglalás: https://travelorigo.hu/utazas/punkosd-velenceben-es-vogalonga-vizi-parade-3-nap-1-ej/

Fedezd fel Velencét a húsvéti hosszú hétvégén! 🌺Csodás kalandoknak néz elébe az, aki az ünnepi hétvégén velünk tart a ví...
15/03/2024

Fedezd fel Velencét a húsvéti hosszú hétvégén! 🌺

Csodás kalandoknak néz elébe az, aki az ünnepi hétvégén velünk tart a vízen úszó városba. Velencében egyszerűen nem lehet betelni, képtelenség megunni. Hiába jártunk már ott többször is, amikor ismét megpillantjuk Adria királynőjét, biztosak lehetünk benne, hogy sok-sok meglepetést tartogat számunkra.

Tarts velünk a napsütéses Velencébe húsvét idején is! Részletek és foglalás: https://travelorigo.hu/utazas/husvet-velenceben-non-stop-utazassal/

Tarts velünk a napsütéses Velencébe húsvét idején is! 🌺🐣🐇Velence látnivalókban gazdag történelmi városa, minden évszakba...
05/03/2024

Tarts velünk a napsütéses Velencébe húsvét idején is! 🌺🐣🐇

Velence látnivalókban gazdag történelmi városa, minden évszakban érdekes és csodálatos, mellyel nem lehet betelni, nem lehet megunni. Hiába jártunk már ebben az ezerarcú városban, tízszer, vagy akár százszor is, amikor újra megpillantjuk, biztosak lehetünk benne, hogy sok-sok meglepetést tartogat számunkra!

Gyere velünk március végén is! Nézd meg itt a részleteket: https://travelorigo.hu/utazas/husvet-velenceben-non-stop-utazassal/

Észak-Itália gyöngyszemei egész évben várnak! 💐Kirándulásunk során Észak-Olaszország festői tájain járva megtekintjük a ...
26/02/2024

Észak-Itália gyöngyszemei egész évben várnak! 💐

Kirándulásunk során Észak-Olaszország festői tájain járva megtekintjük a vízen úszó várost, Velencét, valamint Murano, Burano szigetét, a tilalmak városaként is ismert Padova látnivalóit, valamint a lélegzetelállító Garda-tó környékét is. Megnézzük a tó partján található Sirmione látnivalóit és a hősszerelmesek városaként ismert, Verona érdekességeit is felkeressük.

Aki kényelmesen, busszal szeretne Olaszországba utazni, annak különösen ajánljuk ezt az észak-olasz körutat! Októberig minden hónapban legalább egyszer indítunk buszokat a fent leírt útra.

Részletek és foglalás:
📍 https://www.velenceikarneval.hu/velencei-karneval-utazasi-idopontok/eszak-italia-gyongyszemei-2024-03-14.html

📍https://travelorigo.hu/utazas/eszak-italia-gyongyszemei/

Éld át tavasszal is Adria Királynőjének minden csodáját: gondolázz a lagúnákban, élvezd az olasz gasztronómia kincseit, ...
23/02/2024

Éld át tavasszal is Adria Királynőjének minden csodáját: gondolázz a lagúnákban, élvezd az olasz gasztronómia kincseit, sétálj a napsütötte tengerparton - töltődj fel ezután a hosszú tél után!

Tavaszköszöntő velencei utazásunk azért jött létre, hogy a márciusi időszakban idelátogató turisták kiélvezhessék a vízre épült város természet és a történelem adta előnyeit és még a nagy meleg előtt de már a karneváli forgatagon kívül fedezhessék fel a város minden szépségét.

Foglalj most és utazz velünk márciusban Velencébe: www.velenceikarneval.hu

Velencébe talán akkor a legjobb ellátogatni, amikor itthon még a hűvös, télies napokkal küzdünk, de a Lagúnák Városában ...
21/02/2024

Velencébe talán akkor a legjobb ellátogatni, amikor itthon még a hűvös, télies napokkal küzdünk, de a Lagúnák Városában már felébredt a tavasz. 🌺

Emellett ne felejtsük, milyen egyedi a város: a középkori jellegű sikátorok, melyek a házak között hömpölygő csatornákat szegélyezik; az ikonokus látnivalók, melyeket egy könnyed séta közben is megtekinthetünk: a Dózse-palota, a Szent Márk-székesegyház, a Sóhajok Hídja, a Rialto-hídat, a Campanile, vagy a Szent Márk tér… még hosszan sorolhatnánk.

Fedezi fel te is Velencét! Tarts velünk március első hétvégéjén: https://www.velenceikarneval.hu/velencei-karneval-utazasi-idopontok/tavaszkoszonto-velenceben-2024-03-01-1-ej-szallassal.html

́l

Ki ne hagyd a gondolázást, ha velünk utazol tavasszal Velencébe! 😉Részletek és foglalás: www.velenceikarneval.hu        ...
19/02/2024

Ki ne hagyd a gondolázást, ha velünk utazol tavasszal Velencébe! 😉

Részletek és foglalás: www.velenceikarneval.hu

Velence tavasszal a legkellemesebb úticélok egyike. Az időjárás kellemes, nem túl meleg de nem is túl hideg ahhoz, hogy ...
15/02/2024

Velence tavasszal a legkellemesebb úticélok egyike. Az időjárás kellemes, nem túl meleg de nem is túl hideg ahhoz, hogy kedvünkre sétáljunk egész nap és élvezzük a vízre épült város egyedi hangulatát.

Tavaszköszöntő programunkat azoknak ajánljuk, akik szeretnének a karnevál forgatagától kicsit távolabb kerülni, mégis farsangi hangulatban egy csodálatos velencei utazáson résztvenni.

Tarts velünk te is: www.velenceikarneval.hu

́l

Nonstop utazásunkat Velencébe azoknak figyelmébe ajánljuk, akik szeretnének a koratavaszi melegben, a karneváli forgatag...
12/02/2024

Nonstop utazásunkat Velencébe azoknak figyelmébe ajánljuk, akik szeretnének a koratavaszi melegben, a karneváli forgatagot követően mégis karneváli hangulatban Velencébe utazni. Csodálatos látnivalók várnak ránk, tarts velünk te is!

Foglalás: www.velenceikarneval.hu

́l

A velencei karnevál turisták tízezreit vonzza évről-évre a lagúnák városába. A farsangi ünnepkör időszaka a hagyomány sz...
06/02/2024

A velencei karnevál turisták tízezreit vonzza évről-évre a lagúnák városába. A farsangi ünnepkör időszaka a hagyomány szerint húshagyó csütörtöktől húshagyó keddig tart. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágokkal díszített ökrök vezettek fel. Amint a felvonulók elérték a Szent Márk teret, az ökröket a dózse színe előtt egyetlen csapással (!) lefejezték. Az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjel - a velenceiek ismét összegyűltek a város főterén, levették álarcaikat,és kórusban kiáltozva búcsúztak a téltől.

www.velenceikarneval.hu

́l

Mint egy igazi főnix… ✨🎭🥰Tarts velünk a karnevál utolsó hétvégéjére - foglalj még ma!www.velenceikarneval.hu
04/02/2024

Mint egy igazi főnix… ✨🎭🥰

Tarts velünk a karnevál utolsó hétvégéjére - foglalj még ma!

www.velenceikarneval.hu

Még egy héten át élvezheted a karnevált Velencében! Ne maradj le, foglalj most: www.velenceikarneval.hu         ́l
03/02/2024

Még egy héten át élvezheted a karnevált Velencében! Ne maradj le, foglalj most: www.velenceikarneval.hu

́l

Lenyűgöző 🎭✨Rad is vár a karnevál, most, Velencében!Tarts velünk: www.velenceikarneval.hu         ́l
01/02/2024

Lenyűgöző 🎭✨

Rad is vár a karnevál, most, Velencében!

Tarts velünk: www.velenceikarneval.hu

́l

Felkészültél a karnevál 2. hétvégéjére?Tarts velünk te is erre a csodás maskarás mulatságra, űzzük el együtt a telet! ✨🎭...
31/01/2024

Felkészültél a karnevál 2. hétvégéjére?

Tarts velünk te is erre a csodás maskarás mulatságra, űzzük el együtt a telet! ✨🎭🥳

Foglalj most: www.velemceikarneval.hu

́l

Mostantól két héten át szemet gyönyörködtető velencei maskarások, díszes és különleges maszkosok telítik meg Velencei ut...
28/01/2024

Mostantól két héten át szemet gyönyörködtető velencei maskarások, díszes és különleges maszkosok telítik meg Velencei utcácskáit, tereit, hídjait! ✨🥰🎭

Légy részese te is a karneváli forgatagnak, tarts velünk erre a csodálatos utazásra!

www.velenceikarneval.hu

́l

Ezt neked is látnod kell! ✨🎭A hétvégén kezdetét veszi a Velencei Karnevál - mostantól két héten át tart ez a csodás mask...
26/01/2024

Ezt neked is látnod kell! ✨🎭
A hétvégén kezdetét veszi a Velencei Karnevál - mostantól két héten át tart ez a csodás maskarás forgatag, amire te is eljuthatsz, akár még az idén! 😉

Nézd meg utazásainkat és foglalj most: www.velenceikarneval.hu

́l

A hétvégén kezdetét veszi a kéthetes maskarás télűző forgatag Velencében! Nehogy lemaradj, foglalj még most: www.velence...
24/01/2024

A hétvégén kezdetét veszi a kéthetes maskarás télűző forgatag Velencében!

Nehogy lemaradj, foglalj még most: www.velenceikarneval.hu

́l

Velence egyedi, csodálatos világa a karneválon kívül is rabul ejti az ember szívét, ám a velencei karnevál nagymértékben...
23/01/2024

Velence egyedi, csodálatos világa a karneválon kívül is rabul ejti az ember szívét, ám a velencei karnevál nagymértékben fokozza a fesztiváli hangulatot. A Velencei Karnevál minden résztvevője számára felejthetetlen élményt jelent. 🎭✨

Tarts velünk te is!
www.velenceikarneval.hu

́l

Már csak néhány nap és kezdetét veszi a varázslatos Velencei Karnevál!Te is ott leszel, ugye? 🎭✨❤️www.velenceikarneval.h...
21/01/2024

Már csak néhány nap és kezdetét veszi a varázslatos Velencei Karnevál!

Te is ott leszel, ugye? 🎭✨❤️

www.velenceikarneval.hu

́l

Tarts velünk te is a Velencei Karneválra! Egy igazi csoda, ami ott vár rád! 🎭🤩www.velenceikarneval.hu         ́l
20/01/2024

Tarts velünk te is a Velencei Karneválra! Egy igazi csoda, ami ott vár rád! 🎭🤩

www.velenceikarneval.hu

́l

Utazz velünk a velencei karneválra és tölts ott egy teljes hétvégét - merülj el a város és a környék megannyi csodájában...
17/01/2024

Utazz velünk a velencei karneválra és tölts ott egy teljes hétvégét - merülj el a város és a környék megannyi csodájában!

A www.velenceikarneval.hu non-stop utazásai mellett lehetőséget kínál azok számára is, akik hosszabb és tartalmasabb időt kívánnak Olaszországban tölteni és nem csupán a karnevál vonzza őket.

Nézd meg itt az utazási kínálatunkat: www.velenceikarneval.hu

́l

Készen állsz a varázslatra?A velencei karneválon megtalálod! ✨🎭www.velenceikarneval.hu         ́l
13/01/2024

Készen állsz a varázslatra?
A velencei karneválon megtalálod! ✨🎭

www.velenceikarneval.hu

́l

Kézzel festett míves álarcok, a történelmi korokat felidéző hímzett-szőtt ruhák, melyek mellett megjelennek a modernkori...
11/01/2024

Kézzel festett míves álarcok, a történelmi korokat felidéző hímzett-szőtt ruhák, melyek mellett megjelennek a modernkori jegyeket hordozó tervezések is. Hosszú uszályok, abroncsos szoknyák, csillogó frakkok és megannyi elképesztő ruhaköltemény, mely csak erre az alkalomra készült. Ezeket öltik magukra férfiak, nők és gyermekek, hogy két héten keresztül mulassanak önfeledten a telet búcsúztatva.

Merthogy ez a két hét nem csupán a szép öltözékekről, hanem a farsangról szól leginkább, ami nem éppen a mértéktartásról híres! Dúskáljunk az élményekben: izgalmas programok városszerte, koncertek, tánc és szórakozás, óriási lakomák kiváló olasz borokkal kísérve - ez a Velencei Karnevál!

Tarts velünk te is: www.velenceikarneval.hu

́l

A tavasz egyetlen maskarába sűrítve. 🤩Tarts velünk te is a legszebb tavaszköszöntő mulatságra, a Velencei Karneválra!www...
07/01/2024

A tavasz egyetlen maskarába sűrítve. 🤩

Tarts velünk te is a legszebb tavaszköszöntő mulatságra, a Velencei Karneválra!

www.velenceikarneval.hu

́l

Farsang idején turisták ezrei lepik el Velence utcáit, hiszen mindenki szeretné kivenni a részét a világszerte ismert ve...
06/01/2024

Farsang idején turisták ezrei lepik el Velence utcáit, hiszen mindenki szeretné kivenni a részét a világszerte ismert velencei karneválból - mely immáron több évszázada egybeforrt a város nevével.

Az első velencei karneválról – pontosabban annak elődjéről – már az 1090-es évekből maradtak egyértelmű források, noha a karneválok városa rangot csak lényegesen később, a 18. században kapta meg (holott a város tengeri győzelmeit és kereskedelmi sikereit is rendszeresen ünnepelte látványos felvonulásokkal).

Az 1800-as évektől azonban már nem csak a velencei polgárok, hanem az európai arisztokraták körében is egyre divatosabbá vált a velencei karnevál, így például Ferenc József császár is mulatott itt inkognitóban még 1869-ben.

Idén tarts velünk te is! Nézd meg itt a részleteket és foglald le az utad most: www.velenceikarneval.hu

́l

Micsoda tekintély! 🤩Szeretnél hasonlóan lenyűgöző maskarásokat látni, méghozzá testközelből? Akkor irány a velencei karn...
03/01/2024

Micsoda tekintély! 🤩

Szeretnél hasonlóan lenyűgöző maskarásokat látni, méghozzá testközelből? Akkor irány a velencei karnevál!

Részletek és foglalás: www.velenceikarneval.hu

́l

Cím

Szondi Utca 20
Budapest
1067

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 18:00
Kedd 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Velencei karnevál új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Videók

Megosztás

Kategória

A VELENCEI KARNEVÁLRÓL

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt egy kirándulásra, amelyen Velence történetének és nevezetességeinek megismerése mellett felejthetetlen élmény, hogy részt vehetünk egy olyan karneváli rendezvényen, amelyen megelevenedik a történelem. Velencében egykor több ünnepnap volt, mint hétköznap, s még napjainkban is megőrizte ezt a sajátosságát a város. Mégis, a velencei ünnepek közül a karnevált jegyezte meg a világ, s hogy miben más, mint a riói, viareggiói, firenzei, vagy a római, az utunk során kiderül. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy fekvése révén hamar elérhetővé válik Velence. Az út kényelmes tempóban körülbelül 12 órát vesz igénybe, és már meg is érkezünk Velencébe, ahol a Velencei Karnevál idején élvezhetjük a világ egyedülálló karneválját, a pazar kosztümöket, a tereken megrendezett színjátékokat.

Közeli utazási irodák tematikájú vállalkozások


További Utazási irodák városi Budapest tematikájú vállalkozások

összes Megjelenítése