18/09/2024
Mostanra valószínűleg elég nagy a nyomás a döntéshozókon, hogy a vízhelyzettel kezdjenek valamit: először a végtelen aszály, most a túl sok víz.
Új hozzáállás kell: a víztől nem megszabadulni, mintha egy veszélyes anyag lenne, hanem megtartani az ár vizét. Kellenek a gátak, de kellenek nagy, elárasztható területek is, amikből aztán öntözni lehet, és főleg magasan tartják a talajvizet, mert a leghatásosabb vízmegtartó eszköz „maga a táj”, vagyis a talaj és a növényzet. Onnan ugyanis például jóval alacsonyabb a párolgás.
Ami a legfontosabb: a duzzasztóművek, amik megállítják a folyót, ami folyni hivatott, nem megoldás! És két legyet sem ütünk le eggyel: a vízierőművek az ötvenes évek elavult technológiája és távolról sem megújuló energiát használnak, mert hiába jön mindig új víz, de az élővilág radikálisan megváltozik (értsd: részben kihal), ha egy hosszúkás tóban kell élnie, nem egy folyóban.
Azért szeretünk vízparton nyaralni, mert ott a levegő is hűvösebb. Tehát a helyi felmelegedésnek is ez a gyógyszere: engedni eláradni például a minden évben belvizes és semmilyen termést nem hozó területeket. Sok-sok apró tó, elviselhetőbb nyári hőmérséklet és egyben vizes élőhely is.
Árvizek és aszályok mindig lesznek, de ezt nem csak elszenvedni lehet vagy végletes reakciókat produkálni, hanem építeni rá.
Vízitúra vezetőként feladatomnak tartom, hogy a velem evezőknek is mindig mondjak néhány mondatot az Ember és a Folyó kapcsolatáról.
A modern megközelítés és szaktudás már rendelkezésre áll itthon, de a vízügyeseknek még át kell adniuk a stafétát a bátor, új generációjuknak, akik már nem iszonyodnak a víztől, hanem bölcsen együtt tudnak működni vele. Emellett ajánlom például a Dunai szigetek és a Vízvisszatartás lehetőségei c. FB csoportokat is.
Kép: credit to Hartyányi Norbert