Kerkavendégház

Kerkavendégház Ha nyugodt, zavartalan, élményekkel teli kikapcsolódásra vágyik, várjuk szeretettel vendégházunkban! Kedves Látogató! Csend és a nyugalom szigete.
(13)

Csesztreg- Kerkaújfalú talán az ország egyik legkisebb falva. Zala megyében, a Göcsej, Hetés, és az Őrség hármas érintésében található. A 20 főből álló, barátságos ember által lakott apró falu, valóban csendes, hiszen átmenő forgalom nincs, lévén, hogy a közút a település mellett halad el, a Kerka folyón túl. Ebbe az idilli képbe illő helyen várjuk, hogy megpihenjen a tájegység egyik legszebb para

sztházában, amely az igényes felújítás ellenére megőrizte az 1900- as évek elejének hangulatát, hiszen abban az időben épült. A frissen felújított parasztház alkalmas családok, baráti társaságok pihenésére, kisebb rendezvényekre, leány és legény búcsúkra, belföldi nászutakra, találkákra, nyugdíjas találkozókra, horgászok, vadászok megpihenésére, hosszú hétvégékre, karácsonyra, szilveszterre, húsvétra, pünkösdre, mindenszentekre,stb. A ház állatbarát. A ház egyedülálló, szomszédok nincsenek, ezért is kiválóan alkalmas kívül-belül, csendre és nyugalomra vágyóknak, de bulizni szerető társaságoknak is, mivel nem zavarnak senkit. Az udvarban, a diófák alatt, van egy 40 m2-méteres bepergolázott kiülő, amiben aludni is lehet a nyári forró éjszakákon, valamint van bent kemence, tv, házi mozi, bőr sarokülő, kerti bútor, hűtő, konyhaszekrény, tűzhely, 6 személyes jakuzzi (masszás medence), kültéri 8 személyes szauna. A falucskát körbe övező patakok, rétek, erdők és halban gazdag tavak várják kedves vendégeinket. Dél felé indulva 10 km-re Lenti városában, külföldiek által is szívesen látogatott termálfürdő, lovaglási lehetőség és a fürdőtől induló erdei kisvasút várja a vendégeket. A kisvasút szezonálisan menetrendszerűen közlekedik, mintegy 25 km-en át, egészen Kistolmácsig. A közeli Szlovénia 10 perc autóútra van. Észak felé indulva hamar elérhető az Őrség, mely országunk egyik gyöngyszeme. Csend, nyugalom, friss levegő, tollas , rigófütty, tücsökciripelés, vadleskelődés, kirándulások, gombászás, horgászás, kerékpározás, Árpád kori templomok, túra útvonalak. Ha kedves vendégeink haza érnek este fáradtan, az aznapi kirándulásból, akkor irány a 8 személyes kültéri szauna, csak a család vagy csak a barátok és senki más idegen. http://www.szauna.org/a_szaunazas_elonyei

Ezt követően pedig csobbanjanak bele 6 személyes 37 fokos(télen) jakuzzinkba(masszázsmedence) és masszíroztassák magukat tetőtől talpig. https://www.wellnessszakuzlet.hu/cikkek/2019/03/22/a-jakuzzi hasznalat-jotekonyhatasai http://spatrendonline.hu/tudtad/jakuzzi-kisokos/a-medencebe-lepes-elotti-zuhany-mennyire-opcionalis

A szaunából csodálatos kilátás nyílik a természetre, ha szerencséjük van, akkor láthatnak legelésző őzikéket, ugrándozó nyulakat, egerésző rókákat, fácánokat és különböző madárkákat a madáretetőben. Ha ilyen nyugodt, zavartalan kikapcsolódásra vágyik, s ugyanakkor élményekkel teli napok után szeretne hazatérni, akkor vendégházikónkkal, segítőkészségünkkel állunk rendelkezésükre, s várjuk Önt, Kedves családját, barátait.

Cím

Fő Utca 12
Csesztreg
8973

Telefonszám

36703617576

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kerkavendégház új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória

Rólunk

Kedves Látogató! Csend és a nyugalom szigete. Csesztreg- Kerkaújfalú talán az ország egyik legkisebb falva. Zala megyében, a Göcsej, Hetés, és az Őrség hármas érintésében található. A 20 főből álló barátságos ember által lakott apró falu valóban csendes, hiszen átmenő forgalom nincs, lévén, hogy a közút a település mellett halad el, a Kerka folyón túl. Ebbe az idilli képbe illő helyen várjuk, hogy megpihenjen, a tájegység egyik legszebb parasztházában, amely az igényes felújítás ellenére megőrizte az 1900- as évek elejének hangulatát, hiszen abban az időben épült. A frissen felújított parasztház alkalmas családok, baráti társaságok pihenésére, kisebb rendezvényekre, leány és legény búcsúkra, belföldi nászutakra, találkákra, nyugdíjas találkozókra, horgászok, vadászok megpihenésére,hosszú hétvégékre,karácsonyra,szilveszterre húsvétra,pünkösdre,mindenszentekre,stb. A ház állatbarát. A ház egyedül álló,szomszédok nincsenek, ezért is kiválóan alkalmas kívül belül, csendre és nyugalomra vágyóknak de bulizni szerető társaságoknak is mivel nem zavarnak senkit. Az udvarban a diófák alatt, van egy 40 m2-méteres bepergolázott kiülő amiben aludni is lehet a nyári forró éjszakákon, valamint van bent kemence, tv, házi mozi, bőr sarokülő, kerti bútor, hűtő, konyha szekrény, tűzhely, 6 személyes jakuzzi,(masszás medence), kültéri 8 személyes szauna. A falucskát körbe övező patakok, rétek, erdők és halban gazdag tavak várják kedves vendégeinket. Dél felé indulva 10 km-re Lenti városában, külföldiek által is szívesen látogatott termálfürdő, lovaglási lehetőség és a fürdőtől induló erdei kisvasút várja a vendégeket. A kisvasút szezonálisan menetrendszerűen közlekedik, mintegy 25 km-en át, egészen Kistolmácsig. A közeli Szlovénia 10 perc autóútra van. Észak felé indulva hamar elérhető az Őrség, mely országunk egyik gyöngyszeme. Csend,nyugalom,friss levegő tollas ,rigófütty, tücsökciripelés, vadleskelődés, kirándulások, gombászás, horgászás, kerékpározás, Árpád kori templomok, túra útvonalak,stb. Ha kedves vendégeink haza érnek este fáradtan,nyúzottan az aznapi kirándulásból, akkor irány a 8 személyes kültéri szauna,csak a család vagy csak a barátok és senki más idegen. http://www.szauna.org/a_szaunazas_elonyei Ezt követően pedig csobbanjanak bele 6 személyes 37 fokos(télen) jakuzzinkba(masszázsmedence) és masszíroztassák magukat tetőtől talpig vagy ahogy jól esik. http://spatrendonline.hu/tudtad/jakuzzi-kisokos/a-medencebe-lepes-elotti-zuhany-mennyire-opcionalis A szaunából csodálatos kilátás nyílik a természetre, ha szerencséjük van, akkor láthatnak legelésző őzikéket, ugrándozó nyulakat, egerésző rókákat, fácánokat és különböző madárkákat a madáretetőben. Ha ilyen nyugodt, zavartalan kikapcsolódásra vágyik, s ugyanakkor élményekkel teli napok után szeretne hazatérni, akkor vendég házikónkkal, segítőkészségünkkel állunk rendelkezésükre, s várjuk Önt, Kedves családját, barátait.