11/01/2024
Nyaraljon 2024-ben Hajdúszoboszlón az Annabella Vendégházban!
Vendégházunk Hajdúszoboszló üdülőövezetében található, a strand egyik bejáratától mindössze 5 perc sétára.
Az épület 2021 elején teljes körű felújításon esett át. A nyaraló egy önálló ház, saját zárt udvarral, ahol sem a tulajdonos , sem más vendég nem tartózkodik egy időpontban.
A földszinten található egy teljesen felszerelt konyha, mosogatógéppel, indukciós főzőlappal,elektromos sütővel, valamint konyhai kisgépekkel. (Kenyérpirító,vízforraló, espresso kávéfőző) Ezen a szinten található még egy zuhanyzós fürdőszoba, valamint egy nappali , ahol egy ülőgarnitúra és egy fotelágy került elhelyezésre.
A külön bejáratú emeleten 2 szoba található, melyből az egyikben egy franciaágy, a másikban pedig kettő darab egyszemélyes ágy van, ami igény esetén összetolható. Ebben a szobában lehetőség van elhelyezni még egy pótágyat, vagy egy babaágyat. Ezen a szinten is rendelkezésre áll egy fürdőszoba, valamint egy felszerelt konyha. /Főzőlap,hűtő,kávéfőző, mikrohullámú sütő/
Mindhárom szobában LCD tv található VodafoneTv előfizetéssel, valamint a teljes ház területén ingyenes WIFI hálózat.
A földszint és az emelet is klímatizált.
Az udvaron a fedett teraszon kerti bútor és hintaágy szolgálja a vendégeink kényelmét. Ezen kívül még van lehetőség szalonnasütésre és bográcsozásra is, valamint grillezni is lehet, melyhez a szükséges felszerelést is biztosítjuk.(nyársak, két méretű bogrács,tűzifa)
Érdeklődni üzenetben lehet! 🙂