16/12/2017
Danubia televízió válasza a Kisoroszi Önkormányzat képviselő-testületének november 29-ei ülésén elhangzottakra:
A Danubia televízióval kapcsolatban különböző állítások hangzottak el ezen a képviselő-testületi ülésen. Ezekre a kijelentésekre a helyszínen nem volt alkalmam válaszolni, mert nem tudtam jelen lenni. Mivel a kijelentések nyilvánosan hangzottak el, kénytelen vagyok reagálni.
39:58
Molnár Csaba:
„Főleg úgy, hogy Surányi képviselő is fölvetett egy kérdést, azt javaslom a tényekkel kapcsolatban beszélgetünk erről a dologról. Mert itt úgy látom, hogy megindult ennek a tényektől eltérő közvélemény hangolása ennek az ügynek. Nézzük, miről van pontosan szó.
Először is, ez év április 10-én tartottam polgármesterjelöltként a választási fórumomat, ahol több lakossági észrevétel is érkezett, hogy nem látható a televízió. Ez mai napig így van, minimálisan látható”
Danubia Tv:
Pontos adatokkal nem rendelkezik polgármester úr, a hallomásból kapott információkat tényként állítja be. A Danubia Tv minden, a Magyar Telekom hálózatára csatlakozott háztartásban fogható DVBC vevőkészülékkel és megfelelő műszaki beállítással. Sajnos sok háztartásban nincs jól beállítva a készülék. Arról még nekik sincs adatuk, hogy ebből hány háztartásban van ilyen vevőkészülék, hiszen azt bárki házilag is beszerezheti és beszereltetheti. Arról pedig szót sem ejt Molnár Csaba polgármester, hogy a műsorokat az interneten is megtekintheti a lakosság.
40:50
Molnár Csaba:
„Tehát a probléma innen indult el. Miután utána néztem, megállapítottuk azt, hogy a Danubia Televízió Kisoroszi önkormányzattal egy olyan szerződést kötött, ami jóval a többi önkormányzat szerződéséhez képest nagyobb összeget tartalmaz. Tehát ugyanazt a szolgáltatást Tahitótfalun 390-400 Ft/fő-ért végzik, Pócsmegyeren kb. 220-230 Ft, nálunk 550 FT/fő-ért végezték.
Danubia TV:
Nem igaz, hogy lakosságarányosan Kisoroszi fizet a legtöbbet. Molnár Csaba tudja, hogy kikkel állunk szerződésben, mégis kihagyta a felsorolásból Dunabogdányt, amely település majdnem ugyanannyit, 511 forintot, Zebegényt, ahol 807 forintot és Visegrádot amely 1.209.- forintot fizet évente lakosonként. Fontos megjegyezni azt, hogy nem a lakosságszám határozta meg a támogatás mértékét, hanem az elvégzendő munka! Minden önkormányzat esetében a műsoridő a támogatás alapja, a támogatási szerződés is ezt tartalmazza! Valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy ha 20-an vesznek részt egy rendezvényen, akkor is ugyanannyi ideig van ott az operatőr, ugyanannyi idő a vágás, szerkesztés, mint ha 100-an vannak ott. Emellett az is egyértelmű, hogy a nagyobb lakosságszámú településen sem tartanak több testületi ülést, mint Kisorosziban. Sőt, Kisorosziban az időközi választás és az utóbbi időben élénk közélet miatt, sokkal több és hosszabb testületi ülés volt, mint a többi településen. Tehát az érvelés, amely a lakosok számára vetíti le a támogatás mértékét, nem helytálló.
Molnár Csaba:
„Ezután én fölvet***em azt a kérdést az első falugyűlésen, aztán testületi ülésen és második falugyűlésen is, hogy érdemes megfontolni, hogy tudunk ennél jobb megoldást találni a testületen belül a település számára, és le is ültem főszerkesztő asszonnyal arról beszélni, hogy a jövőt ki hogy képzeli el. Megbeszélésünk után én már akkor is jeleztem felé, hogy én az 550 ezer forintot is soknak tartom, tehát én soknak tartottam az előző árat is a szolgáltatásért, és ő meglepett azzal, hogy ezután küldött egy újabb ajánlatot, ami egyrészt 804 ezret, a másik 1millió 228ezer forintot tartalmazott. Tehát akkor ismételten mondtam neki, hogy ezek az árak szerintem biztos, hogy nem tarthatóak, és ezek után jeleztem neki, hogy tárgyalásokat folytatok abban a tekintetben, hogy hogy tudja ezt az önkormányzat megoldani tulajdonképpen az elkövetkező időszakban úgy, hogy a lakosság tájékoztatása is megmaradjon.”
Danubia Tv:
A televízió vezetője még október közepén kereste meg polgármester urat azzal, hogy a következő évben mi a terve az együttműködés terén. A Danubia Tv jelezte, hogy a támogatás mértéke nemhogy sok, hanem kevés, a műsorkészítés minimális kiadásait sem fedezi. Úgy tűnt, akkor ezt a polgármester úr is megért***e. Elmondta szeretne élő közvetítést az ülésekről, erre adjunk árajánlatot. Elmondtuk, rendelkezésére áll az összes eszköz ahhoz, hogy az élő közvetítést akár azonnal el tudjuk kezdeni. Elküldtük ajánlatunkat mely a televízió helyzetét is bemutatta. Tudomásunk szerint ez nem jutott el minden képviselőhöz, pedig felhívtuk a figyelmet az archívum megmentésének szükségességére. Molnár Csaba SEMMIT SEM VÁLASZOLT a levélre, ellenben a testületi üléseken, falugyűléseken hangoztatta, hogy számára ajánlatunk elfogadhatatlan. A kölcsönös tisztelet és a tárgyalás minden jó együttműködés alapja, ezt sajnos polgármester úr nem adta meg számunkra.
Molnár Csaba:
„Na nézzük ezt a szerződést, amit az előző önkormányzat megkötött ebben a tekintetben. Megint csak a tisztánlátás miatt szeretnék ezen végigmenni. Valóban, jól számolt, neki 468 percet kellett közvetítenie, a szerződése értelmében. Namost, amikor megkötötte az előző önkormányzat a szerződést akkor mire gondolt?? Tehát 468 perc az 8 óra! Ez még a normál időszakban megtartott testületi ülések rendes idejét sem fedezi. Nem még hogy egyéb rendezvényeket is közvetítsen a televízió. Tehát eleve egy olyan szerződést kötöttek meg, amiben már benne volt, hogy becsapják a lakosságot! Mert az van benne, hogy tájékoztatják Kisoroszi eseményeiről, de nem tudják tájékoztatni, mert csak 8 órát tudnak ebben közvetíteni!”
Danubia Tv:
Visszautasítjuk azt az állítást, hogy a Danubia Tv bármilyen formában becsapná a lakosságot, vagy részt venne ilyesmiben. Egyébként Molnár Csaba, aki a támogatási szerződés tárgyalásakor GAZDASÁGI ALPOLGÁRMESTER volt, ezek szerint közreműködött abban, hogy „becsapják a lakosságot”. Hiszen módjában állt, mi több, kötelessége lett volna elolvasni, véleményezni a szerződést, ezt mégsem t***e meg! Sőt, tovább megyek: akár az előző tíz évben is rákérdezhetett volna polgármesterként, mert a korábbi szerződések is ugyanezt tartalmazták! Ezek szerint az elmúlt 10 évben egyszer sem tanulmányozta át azt a szerződést, amely alapján kifizette az adóforintokat.
Felhívom a figyelmet azonban arra, hogy természetesen SZÓ SINCS ARRÓL, HOGY BÁRKI BECSAPTA VOLNA a lakosságot! A támogatási szerződés tartalmazza, hogy 1 perc műsoridő előállítása mekkora összegbe kerül. A televízió az önkormányzati támogatásokon kívül pályázati úton elnyert támogatásokból is finanszírozza a műsorgyártást. A pályázaton nyert összegeket is a településeknek készülő műsorokra fordítjuk, így fordulhat elő túlteljesítés. Mivel arra nincs garancia, hogy a következő évben is sikerül pályázati úton forrást elnyerni, ezért felelőtlenség lenne az önkormányzati támogatásnál magasabb értékű műsoridő vállalása. Tehát a szerződés azt a minimumot tartalmazza, amelyet minden körülmények között, többletforrás elnyerése nélkül is teljesíteni tud a televízió. Sajnos 550 ezer forint csupán 8 órányi műsorra elég. Persze ebben nem csak közvetítések vannak, hanem híranyagok is, amelyek sokkal munkaigényesebbek. Ezért jeleztük polgármester úrnak, hogy kevés a támogatás, amire az volt a válasz, hogy még ez is sok...
Molnár Csaba:
„Majd főszerkesztő asszony kegyet gyakorolt velünk és ő tulajdonképpen túlteljesít***e ezt a tervet. De mikor közölte az önkormányzattal, hogy letelt a teljesítés? Tehát mikor kaptuk mi meg azt a levelet, hogy tisztelt önkormányzat, a szerződés teljesülésbe ment, a vállalt 468 percet teljesítettük, legyen szíves döntsék el hogy mit akarnak a jövőben. Ilyen levelet most kaptunk hétfőn, eddig nem kaptunk ilyen levelet.„
Danubia Tv:
Igen, gúnyosan úgy is lehet fogalmazni, hogy idén kegyet gyakoroltunk. De én inkább úgy fogalmaznék, hogy tájékoztattuk a lakosságot a lehető legtöbb eseményről úgy is, hogy végig ellenséges légkörben kellett dolgoznunk. Molnár Csaba pontosan tudta, hogy már régen túlteljesítettük a vállaltakat, nem kellett erre emlékeztetni. Miért most mondtuk azt, hogy elég? Mert most vált teljesen nyilvánvalóvá az, hogy nincs együttműködés. Polgármester úr nyilvánosan, a falugyűlésen elmondta, hogy nem nézi a televíziót. Ezek szerint nem tudja, hogy mire költi el a kisorosziak adóforintjait. Viszont így is könnyűszerrel megállapította, hogy sok a támogatás ezért a szolgáltatásért. A többi települések polgármesterei természetesen figyelemmel kísérik a televízió működését, sőt, a lakosság figyelmébe ajánlják a műsorokat, mint információforrást. Az együttműködést közösen tárgyaljuk át, finomítjuk, igazítjuk az igényekhez és lehetőségekhez. Ezt nevezik együttműködésnek. Anyagi és erkölcsi elismerés, valamint kölcsönös tisztelet és valós együttműködés hiányában nem lehet dolgozni, ezért vontuk vissza ajánlatunkat 2018-ra. Az idei évre pedig csak azt mondtuk, hogy kiegészítő támogatást kérünk a plusz munkáért.
Molnár Csaba:
„De vannak ennek a szerződésnek még érdekes mondatai. Ha már itt tartunk, érdemes erről beszélni.
Az önkormáyzat tudomásul veszi, hogy a készült műsorszámok a televízió saját gyártású műsorszámainak minősülnek, így az azokhoz fűződő szerzői jog a műsorszolgáltatót illeti meg. Hol? Tehát amiről én itt most beszélek, vagy amiről bármelyikünk beszél, annak a joga miért őt illeti meg? Nyilván lemondott az önkormányzat erről a dologról, de hát ilyen nincsen, ezek a mi tulajdonaink. Ezek a testületi ülések, amit a kisoroszi önkormányzat tart, amikor a kisorosozi emberekhez beszélünk ez nem a Danubia Tv tulajdona, ez a kisoroszi önkormányzaté kell, hogy legyen, tehát nyilvánvalóan már ezen is változtatni kell, tehát jogi kérdéseket is felvet ez a dolog. A médiaszolgáltató hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzat a digitális másolatot hivatalos internetes oldalain a forrás megjelöléssel publikálhatja. Tehát hozzájárul ahhoz, hogy a sajátomat leadhatom, amit én beszélek.”
Danubia Tv:
Ez a mondat, hogy „a műsorszámok a televízió saját gyártású műsorszámainak minősülnek, így az azokhoz fűződő szerzői jog a műsorszolgáltatót illeti meg” akár nyugodtan ki is maradhatott volna a szerződésből, hiszen ezt amúgy is törvény szabályozza így. Mellesleg ez is tíz éve benne van a szerződésekben, de valamiért csak most szúrt szemet polgármester úrnak. A parlamenti felvétel a képviselők tulajdona? A sajtótájékoztatón készült felvétel a politikus tulajdona? Mindannyian tudjuk, hogy nem. Ugyanaz a szabály érvényes Kisoroszi polgármesterére és képviselő-testületére is, mint a többi politikusra.
Molnár Csaba:
Apropó, ha már a faluban lévő eseményeknél tartunk, el kell mondjam, hogy a májusi polgármester választás óta a következő közösségi eseményeket tartottuk. Augusztus 20-a. A tv munkatársa a műsor felénél elment, mert nem volt ideje tovább maradni. Ezt biztosan tudom, mert velem beszélt. A következő rendezvényünkre, az idősek napjára nem jöttek el, azt követő rendezvényünkre nem jöttek el, az a nyárbúcsúztató volt úgyhogy én ezeket is tudomásul veszem, nincs ezzel problémám, látjuk túlteljesítették ezt az anyagot csak ez is hozzátartozik.
Danubia Tv:
Nem igaz az, hogy a műsor felénél elment a televízió munkatársa. Az ünnepi műsort teljes egészében rögzít***e, csak az utána következő sportbemutatót és sporteseményeket nem. Ha egy sportbemutató is a Szent István-napi ünnepi műsor részét képezi, akkor jogos az észrevétel. Az Idősek napjáról nem kaptunk írásos értesítést. A nyárbúcsúztatóra kaptunk ugyan meghívást, de elmaradt. Kollégánk a helyszínre érkezve tudta meg, hogy fölöslegesen ment ki. A következő nyárbúcsúztatóra szintén nem kaptunk meghívást.
Polgármester úr hiányosan emlékezik arra, hogy mi minden történt a választás óta. Archívumunkban és az interneten az alábbi felvételek vannak az eltelt időszakról:
2017. 05. 31. Képviselő-testületi ülés (több mint 2 órás közvetítés)
2017. 06. 15. Falugyűlés (1 óra 40 perces közvetítés)
2017. 06. 30. Múzeumok éjszakája (hírösszeállítás)
2017. 07.05. Képviselő-testületi ülés (1 óra 42 perces közvetítés)
2017. 08. 08. Hírösszeállítás a református templom új tornyának készítéséről
2017.08.18. B. Tóth Klára könyvbemutatója az Ujváry-műteremben (hírösszeállítás és 1 óra 20 perces közvetítés)
2017. 08. 20. Szent István-napi ünnepség (közel másfél órás közvetítés plusz hírösszeállítás)
2017. 08. 30. Képviselő-testületi ülés (2 és fél órás közvetítés)
2017. 10. 07. A hely szelleme – Konferencia az Ujváry-műteremben (híranyag és 2 és fél órás közvetítés)
2017. 10. 07. Hálaadó istentisztelet a megújult református templomért és Németh József a reformáció 500. évfordulójára készített emléktáblájának leleplezése (hírösszeállítás)
2017. 10. 23. Ünnepség az 1956-os forradalom évfordulóján (híranyag és 45 perces közvetítés)
2017. 10. 26. Képviselő-testületi ülés (3 óra 15 perces közvetítés)
2017. 11. 04. Pilisi Tekergők
Molnár Csaba:
„Ez a szerződés teljesülésbe ment, a pénz ki lett fizetve, előre, itt nincs lemaradásunk, mi ezt szeptember 15-én átutaltuk ezt a pénzt a szerződésnek megfelelően. Ki az, aki támogatja, hogy egy megfelelő rendszert fogok a testület elé tárni. Pénzt kell költenünk rá, és utána kell ezeket a dolgokat megvásároljuk, tehát, ki az aki támogatja ezt a határozati javaslatot.”
Danubia Tv:
A kulcsmondat ebben a lezárásban, hogy „pénzt kell költenünk rá”. A kérdés csak az: Mennyit? Kérem, tisztelt képviselők, lakosok, kísérjék figyelemmel, hogy mennyit költ el erre a célra az önkormányzat, és hogyan valósítja meg az objektív tájékoztatás, a dokumentálás és archiválás feladatát!
Az archívummal kapcsolatos problémával zárom válaszomat. Levelemben ezzel fordultam a képviselő-testülethez: „Nem hagyhatom szó nélkül az archívumot. A televízió 2003-ban kezdte meg működését. Azóta kb. 4000 órányi műsor készült el, melyek nagy része mára elavult adathordozókon van eltárolva. Az archívum megmentésére, digitalizálására lenne szükség. Szintén fontos lenne, hogy ezek a felvételek felkerüljenek az internetre, mindenki számára láthatóak, elérhetőek legyenek. Sajnos ennek a munkának az elvégzésére jelenleg nincs kapacitásunk.” Az együttműködés lezárásával végleg elveszni látom ezeket a falu életét dokumentáló felvételeket, melyek eddig évről-évre rendszerezetten készültek, és amelyeket féltő gonddal, szigorúan nyilvántartva őrzünk. Polgármester úr a televízióval kapcsolatos tájékoztatójában a döntésnek erről a vonatkozásáról egyetlen szót sem ejtett. Végül pedig búcsúzóul, tekintsék meg ezt a kis fényképalbumot, amely az elmúlt közel 15 év munkájából ad egy kis ízelítőt.
https://www.facebook.com/pg/danubiatv/photos/?tab=album&album_id=1551745984861536
Danubia televízió, 2017.12.10.