Miskolc TDM

Miskolc TDM A miskolci TDM szervezet, a MIDMAR Nonprofit Kft hivatalos szakmai Facebook oldala.

23/12/2024
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége rendezésében tegnap került sor a „Turizmus Turbo” kerekasztal-beszélgetésére, m...
28/11/2024

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége rendezésében tegnap került sor a „Turizmus Turbo” kerekasztal-beszélgetésére, melyre cégünk ügyvezetője is meghívást kapott. A fiatal vállalkozók a Creppy PalacsintaHáz & Center Miskolc termében gyűltek össze, hogy meghallgassák a miskolci turizmus néhány szakemberének gondolatait az aktualitásokról, trendekről és a jövővel kapcsolatos elképzeléseikről. A beszélgetés résztvevői voltak: Avalon Park , Miskolci Fürdők Kft., Szallas.hu , Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület, Egyetem Marketing és Turizmus Intézet vezetői és képviselői.
Köszönjük a meghívást Oszlánczi Rékának, a a FIVOSZ régiós elnökének és bízunk benne, hogy tudtunk némi inspiráló gondolatot átadni a jövő meghatározó vállalkozóinak!

A Borsodban immár ötödszörre megtartott éves esemény célja ezúttal is az volt, hogy hidat építsen a gazdaság már tapasztaltabb szereplői és a fiatal vállalkozók közé.

A közelgő miskolci adventi programokról adott hírt a turizmus.com hírlevele.🎅🎄❄️
25/11/2024

A közelgő miskolci adventi programokról adott hírt a turizmus.com hírlevele.🎅🎄❄️

Kézműves portékákkal, panorámavetítéssel és zenei programokkal várja az érdeklődőket az adventi forgatag Miskolcon, a Szent István téren.

 26 órányi idegenvezetés, 533 vendég: ez az idei 12 garantált tematikus városnézés mérlege 💚Jártunk a belvárosban, az Av...
12/11/2024


26 órányi idegenvezetés, 533 vendég: ez az idei 12 garantált tematikus városnézés mérlege 💚
Jártunk a belvárosban, az Avason, Majláth környékén, a Szentpéteri kapuban, Hejőcsabán, az Egyetemvárosban; könyvtárban és temetőben, templomban és kórházban; lépkedtünk macskaköveken és vörös szőnyegen :) Sok élménnyel gazdagodtak ismét, akik velünk tartottak az idén 🚶‍♀️🚶🚶‍♂️
Köszönjük a partnerséget a könyvtárasnak, a régésznek, a lelkésznek, a rendőrnek, a kertésznek, a filmesnek, a muzeológusnak és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a 10. sétaévad is sikeres legyen 😊.. és már dolgozunk a következő évi témákon...

A november 5-én Budapesten rendezett Országos Tourinform Találkozón több mint száz turisztikai szakember, irodavezető és...
06/11/2024

A november 5-én Budapesten rendezett Országos Tourinform Találkozón több mint száz turisztikai szakember, irodavezető és fenntartó vett részt. A tartalmas előadások és a Tourinform hálózat aktuális kérdéseinek megvitatása mellett arra is lehetőség nyílt, hogy az ország különböző részeiről érkezett szakemberek egymással is megosszák a gyakorlati tapasztalatokat.
A tanácskozáson értékelték az előző időszak eredményeit, ahol kiemelték a miskolciak kiváló teljesítményét is.

30 éves a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete, amellyel hosszú évek óta együttműködünk. A kiváló partneri vi...
14/10/2024

30 éves a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete, amellyel hosszú évek óta együttműködünk. A kiváló partneri viszony keretében sor került már sok-sok szakmai beszélgetésre, bemutató városnézésekre, prezentációkra; részt vehettünk vizsgákon és vizsgavacsorákon.
Megtisztelő, hogy az Intézet 30. születésnapi rendezvényére a Szeleta Parkba kitelepülhettünk információs anyagokkal és Tourinformos kollégákkal ℹ

Idén ötödik alkalommal hirdették meg az Év Turistaháza szavazást az Aktív Kalandor oldalán, ahol a tíz döntős helyszín k...
04/10/2024

Idén ötödik alkalommal hirdették meg az Év Turistaháza szavazást az Aktív Kalandor oldalán, ahol a tíz döntős helyszín közül a Turistapark Szentlélek kapta a legtöbb szavazatot ✅
A bakancsos turisták népszerű célpontja Miskolctól néhány kilométerre, a Bükk egyik legszebb pontján, 750 m magasan található, ezzel az ország legmagasabban fekvő kempingje. Közelében sok érdekes látnivalót rejt az erdő, a Látó-kövek kilátása vagy a bükkszentléleki pálos kolostor romja karnyújtásnyira van, de az ország egyik legromantikusabb fája, amely a Szerelmesek fája nevet viseli, is csak kőhajításnyira van az épületektől 🌳🍁⛺️
Sok szeretettel és büszkeséggel gratulálunk a turistaház megálmodójának és tulajdonosának, Katona Ferencnek! 💖
📸 Aktív Kalandor

A Barlangfürdőben történt tűzeset kapcsán beszélhettünk arról a Trend FM rádióban, hogy mennyi értékes látnivalóval várj...
03/10/2024

A Barlangfürdőben történt tűzeset kapcsán beszélhettünk arról a Trend FM rádióban, hogy mennyi értékes látnivalóval várja még a turistákat Miskolc.

Miskolc négy évszakos város, rengeteg értékes és érdekes attrakcióval.

Megosztásoddal és adományoddal Te is segíthetsz, hogy minél hamarabb újjáépülhessen a Miskolctapolca Barlangfürdő 🙏💓
12/09/2024

Megosztásoddal és adományoddal Te is segíthetsz, hogy minél hamarabb újjáépülhessen a Miskolctapolca Barlangfürdő 🙏💓


A te szívednek is kedves Miskolctapolca ékessége a Barlangfürdő? Adományoddal te is segíthetsz, hogy minél hamarabb újranyithassa kapuit fürdővendégei előtt. 🙏🤍

👉 A számlatulajdonos neve: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata,
a számlaszám 11734004-15472009-14920004 (OTP Bank)

👉 Amennyiben valaki külföldről szeretne hozzájárulni az újjáépítés költségeihez, a következő IBAN számot kell használnia: HU73 1173 4004 1547 2009 1492 0004.

Köszönjük, ha megosztásoddal segíted, hogy minél több emberhez eljusson a hír! ❤️
Reméljük hamarosan városunk vendége leszel! ❤️
ℹ️ Bővebb infó: https://n9.cl/waq38

A turizmusban dolgozó szakemberek véleménye különösen fontos Lillafüred fejlesztése érdekében. Köszönjük, ha megosztod g...
30/08/2024

A turizmusban dolgozó szakemberek véleménye különösen fontos Lillafüred fejlesztése érdekében.
Köszönjük, ha megosztod gondolataidat a kérdőív kitöltésével! ✍️🌲🍂

Számít a véleményed! 🫵
Az alábbi kérdőív kitöltésével Te is javaslatot tehetsz Lillafüred zöldterületeinek fejlesztésére 👇
https://forms.gle/aGzZKSYYRGR2Q9sN9

   Egy baráti, kötetlen találkozó keretében ünnepeltük meg a Tourinform Miskolc 25. születésnapját. Meghívtuk a korábbi ...
29/08/2024


Egy baráti, kötetlen találkozó keretében ünnepeltük meg a Tourinform Miskolc 25. születésnapját. Meghívtuk a korábbi irodavezetőket, informátor kollegákat, hogy együtt elevenítsük fel a régi közös emlékeket, beszéljünk a Tourinform hálózat változásairól és nem utolsó sorban tudjunk egymás életéről, hiszen nemcsak kollegális, hanem baráti szálak is összefűznek minket. Az emlékek felidézését régi fotók kivetítése is segítette, ahol azokkal az arcokkal is találkozhattunk, akik most nem tudtak eljönni a találkozóra. Az ünneplés nem lett volna teljes torta nélkül, így egy korábbi Miskolc Tortája versenyen győztes édességet fogyasztottunk el jóízűen.
Köszönjük mindenkinek, aki elfogadta a meghívásunkat, öröm volt újra együttlenni. 💓 ℹ️ 💓

   25 évvel ezelőtt ezen a napon kezdte meg működését a Tourinform Miskolc iroda.A képen a jubileumi év Tourinform munka...
26/08/2024


25 évvel ezelőtt ezen a napon kezdte meg működését a Tourinform Miskolc iroda.
A képen a jubileumi év Tourinform munkatársai láthatók, akik a Magyar Turisztikai Ügynökség szigorú minősítőrendszerében 100 %-os értékelést értek el. Ennek köszönhetően Miskolc egyike az ország 6 legkiválóbb irodájának. Büszkék vagyunk az elhivatottságukra, magas színvonalú szakmai munkájukra, biztosak vagyunk benne, hogy a városba érkező vendégek a legjobb kezekben vannak náluk.
Munkájuk rendkívül összetett, hiszen a magyaron kívül öt nyelven tudnak turisztikai információkat adni, összeállítják és értékesítik a Miskolc Bolt ajándéktárgyait, árusítják a Miskolc Pass Classic lakossági és a turisztikai kártyákat, kezelik az ezzel kapcsolatos összes adatbázist, elszámolásokat, szerződéseket készítenek, napi szinten karbantartják a hellomiskolc.hu eseménynaptár felületet, szerkesztik a "Bakancsban és tűsarkúban" heti programajánló hírlevelet, rendszeres rádióműsort tartanak, összegyűjtik és frissítik Miskolc és gyűjtőterületének 113 turisztikai objektumának adatait, városnéző sétákat tartanak, kitelepülnek rendezvényekre, "beugranak" helyettesíteni az információs pontokra. Teszik ezt heti 6 napon keresztül türelemmel, mosolyogva, segítőszándékkal.
Boldog 25. születésnapot, Tourinform Miskolc! 🎂 🎉💝

   Számtalanszor vettünk részt külföldi kitelepüléseken, utazási kiállításokon. Londontól Jekatyerinburgig, Krakkótól Sz...
25/08/2024


Számtalanszor vettünk részt külföldi kitelepüléseken, utazási kiállításokon. Londontól Jekatyerinburgig, Krakkótól Szófiáig sok városban igyekeztünk népszerűsíteni Miskolc látnivalóit. Az egyik legkedvesebb vendéglátónk az ukrán külképviselet vezetője (amikor még így hívták), Kabysh Svitlana, akivel szinte baráti szálak szővödtek az évek alatt, és szerencsére Őt is többször láthattuk vendégül Miskolcon újságírók, fotósok, utazási szakemberek társaságában. A kép 2018-ban, Ungváron készült. 🇺🇦 🫶 🇭🇺

   A belvárosi főiroda mellett hoszzú évek óta működtetünk szezonális információs pontot a lillafüredi kisvonat állomás ...
24/08/2024


A belvárosi főiroda mellett hoszzú évek óta működtetünk szezonális információs pontot a lillafüredi kisvonat állomás épületében, hiszen Lillafüred Miskolc hegyvidéki városrésze és rengetegen kíváncsiak gyönyörű látnivalóira.

A képen három kollegánk látható :-) Nem elírás, MisKa maci éveken át "segítette" marketing munkánkat, rendre feltűnt az ...
23/08/2024

A képen három kollegánk látható :-) Nem elírás, MisKa maci éveken át "segítette" marketing munkánkat, rendre feltűnt az oldalunkon az irodában, kitelepüléseken, forgatásokon, utazott a Mikulásvonaton és az adventi villamoson, interjút adott a sajtónak, túrázott a Bükkben, kiállításokra járt, ott volt minden fontosabb miskolci eseményen. Szabad idejében barátkozott más mackókkal is, de leginkább a "MisKa - Miskolci kalandok gyerekeknek" projektjén dolgozott. Ideális munkatárs volt, sose késett el, nem vágott más szavába, nem fázott, nem volt melege, minden körülményhez rugalmasan alkalmazkodott. Érdemei elismerése mellett pár éve nyugdíjaztuk, azóta az iroda egyik polcán tölti megérdemelt pihenő éveit 🙃

   A Tourinform irodáknak nemcsak az országos hálózat arculatának kell megfelelnie, hanem igazodnai kell a saját települ...
22/08/2024


A Tourinform irodáknak nemcsak az országos hálózat arculatának kell megfelelnie, hanem igazodnai kell a saját település brandjéhez is. Ezért amikor 2013-ban a Széchenyi utca 16. szám alatti irodánkba költöztünk, a munkaruhánkon is megjelent a Hello Miskolc logo és név, ami azóta is a turisztikai weboldalunk és a turistáknak szóló Facebook oldalunk neve.

Cím

Széchenyi Utca 16
Miskolc
3530

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Miskolc TDM új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Miskolc TDM számára:

Megosztás