28/08/2024
A Festetics család nevéhez több kastély is kötődik Magyarországon, ezek közül a két legismertebb a barokk stílusú keszthelyi és a klasszicista stílusban épült dégi kastély.
A horvát gyökerekkel rendelkező család a 16. században költözött be a királyi Magyarország területére, Németújvárra. A család a 18.században válik szét a keszthelyi hercegi és a dégi grófi ágra. Festetics Lajos és gyermekei a dégi birtokot kapták, ahol majd a legidősebb fiú, Antal kezd nagyszabású építkezésbe. A kastély megtervezésével a pályája elején járó Pollack Mihályt bízta meg. 1802-ben láttak hozzá az építkezéshez. (A homlokzata hasonlít a Nemzeti Múzeumra, ezért a múzeum előképének is tekintik.)
A kastélyban szobáról szobára járva megismerhetjük a Festeticsek életét, Festetics Sándort, mint sportembert, valamint fia, Ernő autók iránti szenvedélyét. Bepillanthatunk többek között a könyvtár szobába és a tükörterembe.
A kastély látogatás részeként a szabadkőművességről láthatunk egy kisebb kiállítást. Festetics Antalról sejthető, hogy a mozgalom betiltása után is megrendezte itt a gyűléseket.
A nemesi család 1944-ben hagyta el a kastélyt, az utódok valahol Olaszországban leletek új hazára.
Tudtad? A II. világháborút követően, a görög polgárháború idején nevelőotthon működött a kastélyban, ahova menekült görög gyermeket helyeztek el. A leromlott állapotú épület felújítását 2018-ban kezdték meg.
A felújított kastélyt 2022 novemberében adtak át. A nyitvatartási idő alatt minden órában indítanak tárlatvezetést, élvezetes előadás keretében mindenféle titkokat tudhatunk meg. Önállóan is bejárható a kastély, illetve külön csak a parkja is látogatható. Tavasszal medvehagyma illat lengi be a parkot. 🌿🌲Nem is hinnénk, de az itt lévő angolpark méreteit tekintve akkora, mint New Yorkban a Central Park.
A hatalmas zöldfelület ékessége a Hollandi-ház, mely majd egy évszázaddal később épült, mint a főépület. Ez sem az aminek látszik, ugyanis a németalföldi stílusú ház alsó része tehénistállóként funkcionált, fent pedig Festetics Andorné szobája volt. A tüdőbeteg grófnő számára ugyanis az ammónium tartalmú levegőnek gyógyító erőt tulajdonítottak. A grófnő itt írta meg Gyakorlati szakácskönyvét, benne a Festetits-torta receptjével. A süteményt még lehet kóstolni a kastély kávézójában.
A kastély, a Hollandi-ház és a park is belépőjegy ellenében látogatható. Kastélykártyával a teljes árú jegyből kedvezményt biztosítanak! 💵✂️